Karsai Mihály honlapja

Természetjárás, sízés, magashegyi túrák
Subscribe

2008. augusztus Dachstein (3004m) „vasalt” útjain.

november 24, 2009 By: admin Category: Magashegyi túrák

2008. augusztus 2-8. Dachstein (3004m) magashegyi túra.

Képek a PICASA képtárban.
Válogatás: Szikora Mihály, Gyebrovszki Tamás, Benkő Mihály, Kátai Zoltán, Nagy Norbert, Karsai Mihály fotóiból.

A „vasalt utakon” klettersteigeken, via ferrátákon – kinek hogy tetszik – csak megfelelő kondícióval, szédülés mentesen és elfogadható sziklamászó ismeretekkel szabad elindulni.

„Stájerország, Dachstein. Az „alm”-ok, az alpesi hegyi tanyák elvarázsolt földje ez. Virágzó rétek, tehéncsordák, fenyvesekben megbúvó szamóca, a Dachstein fejünk fölé tornyosuló közel 1000 méteres függőleges déli fala, gleccserek, amelyen egész évben síelnek, kell e ennél jobb hely ferratázni? Néhány napos túránk megismertet a magashegyi környezettel, igazi alpesi csúcsok között, gleccserek fölött 3000 méter körüli magasságban fogunk túrázni. Az utak közepes nehézségűek, azonban a magashegyi viszonyok miatt a megközelítésük jelentős szintemelkedéssel jár, valamint néhol eléggé kitettek, ezért a közepesen jó erőnlét és a szédülésmentes biztos lépés itt mindenképpen szükséges. Ezt a túrát elsősorban azoknak ajánljuk, akik már jártak valamilyen vasalt úton, de vállalkozó kedvű kezdők is jelentkezhetnek persze, semmiféle előképzettség nem szükséges.” Forrás: www.viaferrata.hu

Felkészülésünk során minden résztvevőnek készítettünk egy klettersteig felszerelést. A belülő hevedert 5 tonna teherbírású teherautó spanoló zsinórból, a dinamikus kötélféket ereszkedő nyolcasból és karabinerekből és 10 mm-es hegymászó kötélből készítettük. Az önbiztosító rendszert 100 kg-os zuzalékkal teli zsák 5 m magasból törtélő leejtésével teszteltük és filmeztük. Így 12 ezer Ft-os anyagáron sikerült legalább háromszorosan túlméretezett önbiztosítást készítenünk, csak egy problémánk volt vele, elég macerás volt minden egyes alkalommal felvenni és feszesen összeszerelni, hogy ne lógjon össze-vissza.

Túra előtti edzés helyett két sorozat injekcióval próbálták helyrehozni a gerinc becsípődésemet, ami egy mászásokkal is tarkított túra előtt, elég rosz előjel volt. Végül édesanyámnak ajánlott (és szerintem az átható illatáról elnevezett) tigris-tapasszal sikerült úgy-ahogy rendbe hoznom magam.

Indulás előtti napon pénteken délelőtt a teljesen eltérő meteorológiai előrejelzések miatt Erdélyben a Királykőre vezető túrán is erősen gondolkoztunk.

Szerencsére délután a Dachstein Gleccserre http://www.snow-forecast.com/resorts/Dachstein-Glacier/6day/top weblapon egy nagyon ígéretes időjárás jelentést kaptunk, amely szerint lesz legalább két napsütéses napunk a mászásokra, így maradt az eredeti terv.

Indulás: 2008. augusztus 2-án szombaton hajnalban, utazás Békéscsaba – 44 – Kecskemét – M5 – Budapest – M0 – M1 – Győr – Hegyeshalom – A4 – Parndorf – B50 – Eisenstadt – S4 – Wiener Neustadt – S6 – Semmering – Leoben – S9 – Liezen – B320 – Irdning – B145 – Bad Aussee – Hallstatt – Gosau – Vorderer Gosausee útvonalon, 740 km ami a Magyar Közút Kht. mikrobuszával 10 óra menetidőt, Kátai Zoli Skodájának 7 óra menetidőt igényelt, így az ütemezett indulás miatt egyszerre 16,oo-óra körül érkeztünk a Gosauseehez..

Tovább Gosaukammbahn-Bergstation-tól kabinos felvonóval 15 perc alatt jutottunk a Gablonzer Hüttéhez (1550m). Szállás „matraclager” , azaz priccses fekhelyeken.

GABLONZER HÜTTE

Pächter:  Name:   Franz Posch,                Adresse:   A – 4824 Gosau 528
Telefon:                   06136/8204               Fax:         06136/8204-20
Kontakt:                  Telefon Hütte  06136/8465
Telefon Tal:            06136/8204               Fax Hütte:             06136/8465
Email: posch.gosau@utanet.at

2008. augusztus 3. vasárnap:  Bemelegítő túra a Gosaukamm sziklagerince körül, ami egy kicsit rövidebbre sikerült.

Párás felhős időben indultunk a Gablonzer Hüttéből (1550m) a 601.A. számú „Austriaweg” úton Theodor-Körner Hütte (1466m) felé, amely előtt 300 m-re a Stuhlalm hüttéig jutottunk, ahol végre napsütés fogadott. A késői indulás és a lassú haladás miatt 12,oo óra körül a tervezett út negyedénél tartottunk, így át kellett  gondolnunk a túratervet. A csapat nagy része úgy döntött, hogy a 613-as számú úton felmegy a Gosaukamm gerincére, amely sok fel- és lemenettel tarkított látványosan szép út volt és a Donnerkogel csúcsra (2054m). Kis időzés után a 628. számú kemény meredek úton jöttek le a Gablonzer Hüttéhez. Én az edzés hiányt és az előző napi vezetést egy áfonyásban pihentem ki, így Donnerkogelről lejövő csapathoz csak az út végén csatlakoztam.

2008. augusztus 4. hétfő délelőtt:  Donnerkogel-klettersteig B-C–(D) nehézségű gyakorló, erő felmérő túra, végig napsütéses időben.

A Gablonzer Hüttétől (1550m) a klettersteig kezdetéig 10 perc, tovább 4 órás mászással a Grosser Donnerkogel (2054m) tetejére, vissza  a 628-as turistaúton a szálláshelyre további 2 óra a tervezett program.

Horváth-Takács Róbert honlapja alapján:    23. sz. INTERSPORT – KLETTERSTEIG www.hotaro.hu GROSSER DONNERKOGEL 2054 m

KIINDULÓPONT Gosau (780 m), Gosaukammbahn állomás (1480 m) a Dachstein nyugati szélén
IDŐTARTAM 5-7 óra, a drótkötélig 15 perc, a mászás 3-4 óra
SZINTKÜLÖNBSÉG kb. 650 m, a kiépített útvonal 520 m
NEHÉZSÉG Négy, különböző nehézségű szakaszból álló, kifejezetten hosszú és fárasztó út. A legdurvább (D) része kihagyható. (B-C-D)
MEGJEGYZÉS A nehéz (C) kezdet után könnyebb (B) átmenettel jutunk el a kőkemény (D), de rövid és megkerülhető toronyig. Onnan kitett és fárasztó (C) gerinc visz tovább a csúcsra, ahol viszont gyönyörű panoráma fogad. Ha tiszta időt fogunk ki, a hegyről tökéletesen látszik a légvonalban mintegy 450 kilométerre lévő Matterhorn (4478 m) és számos más, 4000 méter fölötti csúcs. A túra nagyon kimerítő, enni-, innivalóval bőven készüljünk fel, és kesztyűt se felejtsünk el magunkkal vinni!
FEKVÉSE többnyire az északi oldalon haladunk
MEGKÖZELÍTÉS:A Gosausee melletti Gosaukammbahn felvonó felső állomásától a Gablonzer Hütte melletti jelölt úton indulunk fölfelé. Pár perc múlva egy jól kitaposott ösvényen fordulunk balra (azóta elképzelhető, hogy tettek ki valami egyértelmű táblát is, mivel rendkívül látogatott az út), a fal tövéből indül a drót. A csúcsról piros jelzések vezetnek vissza a felvonóhoz. TÚRÁRA ALKALMAS IDŐSZAK június-szeptember.

Ez az erőfelmérő túra is rövidebbre sikerült számomra, mert röviddel a beszállás után kimerültségemet szőlőcukorral sem tudtam rendbe hozni, így visszamásztam az út kezdetéhez, hogy a többieket ne akadályozzam a mászásban.
Szikora Mihály, Gyebrovszki Tamás, Benkő Mihály, Nagy Norbert és Kátai Zoli a kőkemény (D nehézségű) toronyig (ketten a tornyon át) teljesítették a mászó utat, majd találtak egy rövidítést a Donnekogel csúcs megkerülésére (amit előző nap már úgy is megmásztak) a 628.számú turistaútra és vissza a szálláshelyünkre.
Délután gyorsan összepakoltuk a csomagjainkat, elszámoltunk a kedves háziakkal és felvonóval lejöttünk a Gosausee partjára. A parkolóban találtunk a mikrobuszon és Kátai Zoli kocsiján is egy 20 Eurós (egy három napos szabálytalan parkolásért szerintem elég baráti árú) büntetést, amit az első postahivatalban be is fizettünk.
Tovább egyre nagyobb esőben autóztunk a Dachstein déli oldala felé, Gosauból a B166-os „Salzburger Dolimintenstrasse”-n a B99-es útig, majd Eben in Pongau – Filzmoos – Ramsau am Dachstein útvonalon a Türlwand Hotel (1680m) parkolójáig. Az összesen 71 km-es autóút kb 2,0 órát igényelt, és csodák csodája, a szakadatlan záporesőből és a felhőkből a Türlwand Hotelnél sikerült felül emelkedni.
Így a parkolótól már remek időben gyalogoltunk tovább (teljes hátizsákokkal) a 615-ös turistaúton az 1 km-re lévő az Austriahüttéig (1636m). Szállás „matraclager” fekhelyeken.

PächterIn
Name Robert König     Adresse Leitenstrasse 240   A-8970 Schladming
Kontakt Hütte: Adresse Leitenstrasse 240   A-8970 Schladming
Telefon +43/3687/81522            Mobil +43/664/1569081

2008. augusztus 5. kedd, tartalék nap: Ramsau – Liechtensteinklamm – Lammer-kanyon – Hallstatt – Austria Hütte.

A meteorológiai előrejelzés szinte óráról órára pontosan bejött, így tudtuk, hogy ezen a napon végig felhős szemerkélő esős napunk lesz, azért autós túrával a közeli kiépített szurdokvölgyeket és Hallstattot kerestük fel.

Délelőtt a Liechtensteinklamm bejárása:

Liechtensteinklamm, ami egy vadregényes szurdokvölgyet jelöl, Sankt Johann am Pongau falu mellett van. Szemerkélő esőben, sziklába épített, szikla alá felfüggesztett fa járdákon és sziklába vágott alagúton lehet követni, a néhol 2-3 m szélességűre összeszűkülő szakadékot, és a benne tajtékzó patakot. A kiépített túraút végén egy hatalmas vízesés zárja a felejthetetlen látványt, majd visszafelé is megcsodálhattuk a szurdokot..

Délután Golling melletti Scheffau faluba a Lammer-kanyonhoz utazunk, ahol egy rövid, ám rendkívül látványos túrát tettünk egy jól kiépített útvonalon. A kanyon falai néhol olyan közel vannak egymáshoz, hogy szinte összezárulnak a fejünk felett, alattunk pedig a folyó háborgó vize tajtékzik. Számos híd és falépcső teszi csak lehetővé, hogy végigjárjuk a látványos szurdokvölgyet.

A nap befejező részét Hallstatt kisvárosában töltöttük. Salzkammergut legszebb fekvésű települése a Hallstatter-tó partján épült. Alacsony, kőből és fából készült épületek sorakoznak egymás mellett fecskefészek módjára a tavat szegélyező hegyoldalban. Egy épület sincs, mely nem a százéves hagyományok szerint épült volna. Az autókat teljes egészében kitiltották a belvárosból, bár igazából hely sem lenne számukra, mivel a keskeny sikátorok, átjárók és lépcsők csak pont annyira szélések, hogy az emberek elférjenek. Hosszasan barangolhatunk Hallstatt óvárosában, de akár egy csónakból is megcsodálhatjuk az Unesco védelme alatt álló várost. Az egyik legfontosabb látnivaló a kis gótikus templom, melyhez bizarr történet kapcsolódik. A helyszűke miatt a szomszédos teraszos temetőből tízévente kiássák a halottak csontjait, és a koponyákat festéssel és az elhunyt nevével díszítve a templomban őrzik. A városnézés után az esti órákban érkeztünk a szálláshelyünkre.

2008. augusztus 6. szerda: Austriahütte – Türlwand Hotel – Hunerkogel (2694m) – Dachstein csúcs (3004m) és gleccser túra – majd vissza a felvonóval.

Ragyogó reggeli napsütésben az igazán elszánt turisták Austriahüttétől (1638m) a 615-ös turistaúton – Türlwand Hotel – Dachsteinsüdwand Hütte-ig (1871m), majd tovább is a 615-ös úton a Hunersharte – Hunergkogel (2694m) utat egy könnyű klettersteig leküzdésével gyalog tették volna meg, mint ahogy 1989-ben még én is így jutottam fel a gleccserre.

Egy kicsit a túl szép időjárás (ami a hegyekben általában csalóka) és az erőállapotunk miatt is a Türlwand Hotel mellől felvonóval mentünk a Hunergkogelre és a Skywalk teraszra. Félelmetes érzés egy konzolosan egy több száz méteres szakadék fölé kilógó és üvegpadlójú teraszon sétálgatni, szó szerint lábunk alatt megfigyelni a Skywalk klettersteigen mászókat.

A nyári meleg ellenére a gleccseren 2 – 2,5 m vastag havon egy tányéros sifelvonó és egy sípálya is üzemelt, egy – két sízővel. A felvonó épületétől, a Dachstein-gleccseren jól kitaposott biztosítást nem igényló úton jutottunk el a Seethaler Hüttéhez (2740m), majd a Dachstein Keleti gerincéhez.

A Dachstein (3004m) csúcsára felfelé a Keleti gerinc szikláin haladó „B-C” nehézségű klettersteiget választottuk, amelyen a legnehezebb pont a beszállás, mert az első 20 -30 m-es szakaszon fém eszközöket visszabontották, ezzel is meggátolva a gyakorlatlan túrázók tovább haladását. A mászó út elején többen megmosolyogták a saját készítésű önbiztosító szerelékünket és a sok vacakolással járó felvételét, amit végül Szabó Hajnalka nem is vállalt, így a gleccseren a kitaposott útról figyelte tovább a csapatunkat. Elég nagy turista forgalom miatt lassan haladtunk a csúcs felé. Gyebrovszki Tamás a főcsúcs alatt 100 m-el végleg megunta a szemből érkezőkre a várakozást és Ő is visszafordult. Egyébként könnyen mászható és nagyon látványos helyen, a gerinc élen és a csúcs alatti főszakadékban vezetett az út a Keleti Alpok hozzánk legközelebb eső 3000-es csúcsára.

Visszafelé az Északi falban levezető út a Keleti gerincről bevezető párkányig közös a felvezető úttal. Innen 50-60 métert még egyenesen le kellett mászni gleccser és a szikla közötti peremhasadékhoz bergschrundhoz, amelyen egy elég gyengének látszó hó híd vezetett át a gleccserre. A biztosító kötél természetesen Gyebrovszki Tamásnál maradt, így a kötélfékek szétszedése után több kötéldarab összekötésével biztosítottuk a hó hídon való – sikeres – átkelésünket.

Benkő Misiék, akik lényegesen gyorsabban haladtak, egy két órával korábban a hó hídról lecsúszó személy – aki szerencsére komoly sérülés nélkül megúszta a kalandot – mentésében is közreműködtek.

A gleccser legmagasabb pontjától már jól járható, illetve csúzdaként jól használható havas vályúban pillanatok alatt leértünk a Keleti gerinc beszálló pontjához, majd könnyű gleccser sétával a Hunerkogel csúcson lévő felvonó állomásra.

A felvonó aljában a Türlwand Hotel parkolójában találkoztunk Bekő Misiék csapatával, akik a szálláshelyről összepakolva a kocsijuknál csak ránk vártak, hogy elköszönjenek, mert a szabadságuk lejárt és az éjjel haza is utaztak. (Éjfél körül már Orosházán voltak)

2008. augusztus 7. csütörtök, a reggeli összepakolás után autós kirándulást tartottunk az Enns-völgyében és a Johnsbachi-völgyben, amit egy könnyű ebéd és a hegyoldalban 300 – 400 méteres kapaszkodó után áfonyázás követett. Délután felkerestük a híres búcsújáró helyet Mariazellt, láttunk egy Hundertwasser osztrák építés által átépített valóban formabontó szállodát, mielőtt Kőszegen ……. a volt katonai iskola kollégiumában szálláshelyünkre értünk.

2008. augusztus 8. péntek. Kőszegi várásnézés után a haza utazás is tartogatott egy-két meglepetést, Győr előtt hatalmas viharba keveredtünk, majd az M0-on egy baleset miatt csal lépésben tudtunk haladni, de végül szerencsésen hazaértünk az 1700 km-es útról.

Szükséges felszerelés:
Magashegyi túrákhoz: túrabakancs, hátizsák, térkép, tájoló, kötszerek, védő italok,       szél, hó és esőálló kabát, gleccser szemüveg, túrabot.
Viaferratákhoz további:       beülő heveder, „klettesteig” önbiztosító szett, védő sisak, kesztyű

Résztvevők:

1. Karsai Mihály Békéscsaba, Berzsenyi u. 133. karsaimh@t-online.hu
2. Szabó Hajnalka Bcsaba, Szabó Dezső 7. szabohajnalka@bekes.kozut.hu
3. Szikora Mihály Békéscsaba, Szent Imre u. 18. szikora.mihaly@nkh.gov.hu
4. Szikora Mihályné Békéscsaba, Szent Imre u. 18.
5. Szikora Csenge Békéscsaba, Szent Imre u. 18.
6. Gyebrovszki Tamás Békéscsaba, Dugonics u. 9/1.
7. Benkő Mihály Orosháza, benko.mihaly@nkh.gov.hu
8. Nagy Norbert Orosháza, nagynorbi.oh@freemail.hu
9. Kátai Zoli kataizoli@freemail.hu

Leave a Reply